...a valóság sokkal összetettebb és drámaiabb, ha ezt akkor
beleláthattam volna, bizonyára mélyebben ábrázoltan kerül könyvembe, de akkor
úgy gondoltam, nem másolom az életet, éppen elegendő belőle holmi felületes,
egysíkú kép, amit róla felvázoltam, a társadalmi változásokkal kibékíthetetlen
és örökösen lázadó főhős mellékfigurájának ábrázolására, s amely aztán maga
alakította magát a regényben szükséges módon, a főszereplő helykereső
vándorlásához tercelve; amíg én a tengerparti városban próbáltam az önálló
életet, az örökösen nyughatatlan Herman Bandi, igyekezet függetleníteni magát a
fennálló rendtől, amely a proletárdiktatúra sebtében kialakított szabályai
szerint fűnyíró elvet alkalmazott az osztálykülönbségek kiegyenlítésére, földosztáson és
államosításon túl, szigorú káderezéssel, könnyítette a szegények
iskoláztatását, kizárta a régi értelmiségieket a közéletből, a párthűségre
neveltekből vagy intettekből alakított új vezető réteget, megszüntette a
kisipart, felszámolta a kulákságot, eltüntette a középosztályt a „mindenkinek munkája szerint” jelszót
hangoztatva hirdette és építette a minden addigi társadalmi berendezkedésnél
kiválóbbnak akart szocializmust; lelkesítő elképzelések lobogtak az egyszerű
emberek fejében, új értelmet kapott az egyenlőség, a testvériség, a
nemzetköziség, a szabadság is fényesebbnek mondott volt, mint a háború előtti
időkben, de ahogy erősödött a pártfegyelemben edzett, a gondolkodás nélkül munkálkodók élcsapata, úgy
alakultak a sokféle rossz emberi tulajdonságokat tűrő, elnéző, a saját érdek előtérbe
kerülését elfogadó és támogató klikkek, az önzés, a törtetés, az irigység, a
másfélék kéjes üldözésének vágya, az
ember embernek farkasa szindróma; ez már benne volt az indulásban,
amikor az osztályharc szellemében, különféle címkékkel jelölt egyéneket az
osztályellenség tetszőlegesen tágítható kategóriájába osztottak, mert az
emberiségnek minden időkben szüksége van olyanokra, akiket ütni, sanyargatni,
megsemmisítni kell, s így tobzódhat bennünk az ellenség megsemmisítésének
vágya, az őrjítő féltés, hogy már így többen vagyunk a Nap alatt, mint kellene,
ölheti, kínozhatja, kisemmizheti mondvacsinált ellenségét az ember, hogy
örökölt dühét, állatiságát kitombolja, jól tudták ezt az osztályharcra buzdító
teoretikusok és a botcsinálta vezetők, a harcban, az elvakítottak vad
küzdelmében könnyebben szerezhettek hatalmat, az okosabbak vagyont, mindenféle
előnyöket saját maguknak; nagy és közös bográcsból azok merítettek többet, akik
a bográcshoz közelebb állottak, az elengedhetetlenül szükségesnek
mondott proletárdiktatúra mutatós elméletének gyakorlatát a párttitkárok
és az aktivisták személyre szabott diktatúrájává változtatták, a szocialista
demokrácia szemfényvesztő színpadi díszlete előtt a gyorsan elhatalmasodó
hierarchikus személyi kultusz színészei játszották a minden időbeli királyoknál, hadvezéreknél, felkent papoknál
kíméletlenebbül, a mindentudással felkentek szerepét; Mit vártunk?, a
történelemből tudnunk kellett volna, hogy így ment ez minden időkben, a
hatalomvágy válogatás nélkül dolgozik az
emberekben, az egyéni célok mindig fontosabbá váltak a közösségieknél, a
vezetők minden időkben elhatalmaskodtak és a szörnyszülötteket utánozták, a
ragaszkodás az uralkodáshoz, a kivételezett osztályokhoz, csoportosulásokhoz és
az anyagiakhoz elnyomókra és
elnyomottakra osztotta a világot,
irigység, uralkodási vágy és egyéb emberi szörnyűségek mértéktelensége erjesztette a társadalmat,
véres küzdelem indult még az egyházakban is , amelyek leképezték a társadalom
visszáságait, az erkölcsi tanítások hirdetése mögött elképesztő erkölcstelenség
tombolt és tombol mindenkor, mindaddig, amíg a forradalmak időleges változást
hoznak, a reneszánsz visszatérést
szorgalmazott a görögök bölcsességéhez, a reformáció a Bibliához, a szocialista
gondolkodás az őskommunizmusban keresett követendő példát; ilyenformán rendre
minden elfajul, aztán minden kezdődik elölről, új remények, új rügyek, új
arcok, új ígéretek, akár a gonosz gyermek fogadkozása, miután felfordította
otthonát, felégette a környéket, összetörte kezét, lábát, és egyéb más
elképzelhetetlen bajokat okozott: Jó leszek! Most már igazán jó leszek!, fogadkozással;
néhány emberöltőn át tűri a szenvedést, a gyötrődést az emberiség, aztán újra
felforgatja a világot, háborút vív kikiáltott ellenségei ellen, egyre többet
pusztít maga körül és magában, hogy serényebben építkezhessen az újabb, és egyre inkább az egész világot
átfogó rombolásra készülve, mint a megveszekedet balta, csörömpöl, vérben, szitokban halált osztogatva
élőknek, környezetnek, a felhalmozott tudásnak, megfogadni érdemes
tapasztalatnak
