Mire való a titok?

Rács a fezi (Marokkó) múzeumban

Nem tudom, hogy mire valók a titkok.
Csak azt tudom, hogy hasonlatosak az ízekhez.
Vannak édes titkok. Ezeket érdemes magunkban ringatni, mint az ölünkbe engedett, gügyögős csecsemőket, hogy meggondolkoztassanak jövőnket illetően.
És vannak cifrán keserű titkaink, olyanok, mint a mérgek, amelyek leginkább az oldalunkat rágják. De olykor szétrágják emberségünket is. Az ilyen titkokat görnyedve hordozzuk. Aztán vannak olyan titkok, amelyek az öregedésünkkel járó krákogásokkal, se lenyelni, se kiköpni nem tudunk.
Az is titok, hogy mennyiféle titkot halmozunk össze mindig rövid életünk során.
Háromnegyed évszázadom alatt magam is felhalmoztam mindenféle titkot. Ezt nem is titkolhatom. "Legyen neked könnyű.... - köszönt rám egy ismerős, nem érdekes, hogy mi az amit könnyűnek kívánt, tudom én, hogy titkaimra gondolt. Mint mindenkinek, nekem is ezek a féltett kicseim. Ha volna szalmazsákom bizonyára az alatt tartanám és féltve őrizném, kuporgatnám titkaimat. Éppen az a bajom, hogy nem szeretem magamban a zsugoriságot. Merthogy mit kezdek majd a titkaimmal odaát Ha van egyáltalán odaát. Merthogy az is titok, ha nem is egészen az enyém.
Törtem eleget a fejemet, hogy mi legyen hát mindazzal, amit, ha akartam, ha nem, rámaggasztott az élet, s őrzöm, mint öregedő szekrény a megfakult öltönyöket, tavaszi- és télikabátokat, amelyeket valamikor, a korabeli divatnak engedve hordanom kellett. Különösen azokat a titkokat szeretném kirekeszteni magamból, amelyek, akár a régi nyomdák betűszedőiben az ólom, lerakodtak és mérgezik napjaimat a végső elszámolásig.
A titkok - vannak hétpecsétesek is - leginkább akkor nyilvánosságra hozhatók, ha előkerülnek a különféle záraikhoz való kulcsok, mágneses kártyák, mindenféle kódok. Ezek nyilván és többnyire nem nálunk, hanem másoknál vannak elrejtve. Akkor szólhatunk titkainkról, ha ezt ők is akarják.
Ritka szép pillanatokkal ajándékozhat meg minket az élet, ha megtaláljuk titkaink mások által görcsösen őrzött, eldobált, elfelejtett, elhanyagolt kulcsait.
Ezek a pillanatok megérnek egy-egy jegyzetet. Nekem mindenképpen. Ha kitágíthatom valamennyire, ha csak percekre, vagy csupán pillanatokra az időt, abba lehet, hogy összes titkaim, de a mások titkai is beleférnek.
A titkoknak súlya van. Akár a szívekről lehulló kőveknek. A termőföldre, lábunkra vagy mások lábára, netán fejére esnek ezek a követ? Titokkövek ezek, sorsuk az, hogy a jövő titkait gyarapítsák.