Egy gondolat se bánt engemet

Féljetek!

Egy gondolat

Főzés közben kóvályog, kezdeteimre repül, gondolatom. A krumpli hámozáskor vékony héjakat lefejtve közelítek létem lényege felé. Csak arra kell ügyelnem, hogy magamba ne vágjak, tompa logikámnál élesebb, kérdéseim késével.

Érthetetlen számomra, hogy születésembe semmiféle beleszólásom nem volt. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy halálomat nem bízhatom a véletlenre, erről magam döntök. Fanyalogva nyugtázom: halálom akarásának jogát kurtítja a szokás, hiszen mindenkit azzal hülyítenek, hogy a sors kegyelméből vagyunk halandók. Ezek szerint meg kell elégednem azzal, hogy csupán halálom siettetésében lehet némi szerepem. Merthogy halálunkhoz nem fér kétség. Állítólag egyvalakinek sikerült a feltámadás, de ez már más téma.

Mivel az öngyilkolás még nem elfogadott mesterség, óvodai foglalkozásokon nem téma, iskolában sem tantárgy, egyetemeken is mellőzik, nincs erre szakosított mesterképzés, és nem ismerek egyetlen kutatót sem, aki a maga tapasztalatainak alapján doktorált volna ebből a kétségtelenül interdiszciplináris tudományból.

Magamnak kell kitalálnom mikor, hol, hogyan és miért.

Magamnak kell döntenem életem befejező aktusáról.

S mert ezt nem tanítják, rengeteg a kontár, a melléfogó, a mellélövő, a melléakasztó, a tudatlan méregzabáló. De nem hibázhatom őket.

Belátom, alaposan tanulmányoznom szükséges az életből a halálba való átmenet röpke pillanatát. Nyilván ez is kitágítható. Így aztán lehet, hogy az egész keserves-kínos életem rámegy erre a napokat és éjjeleket követelő megrögzött, megkínlódott megerőltetett kutatómunkára, s végül kezet foghatok a sorssal, ha ily módon rábízom magam.

Nem, ezt nem akarom!

Ha van isteni szikra, akkor éppen most villantotta agyamban a megoldást.

Új életet kezdek.

Amit a sors akart, a születésemmel kezdett életet, most befejezem.

Mégpedig virtuális halállal.

És újat kezdek saját akaratomból. Olyanformán, mintha magam parancsára születtem volna.

Új, egészen más életet kezdek. Egészen újat. Mást, mint, amit eddig éltem.

Micsoda nagyszerű lehetőségek adódnak számomra majd ebben az új életben. Először is, nem kell hálálkodnom azért, hogy valaki nemzett, valaki megszült, valaki felnevelt, valaki…

Nevet is szerzek magamnak. Nevet mindenki kap születésekor, de nevet szerezni csak a tehetségesek képesek.

Új életem első percétől kezdődően független leszek. Nem szükséges dicsérnem ezért az ismeretlen Urat, nem kell rettegnem a bokszos képű krampusztól, aki a magyaros gulyásnál égetőbb, ehetetlen kosztot kotyvaszt belőlem a gyehennák tűzén, amiért időnként elengedtem magam és egy kicsikét elkárhozom.

És ami a leglényegesebb: az általam teremtett magam, nem lesz benne a nagy nyilvántartásban.

Feltehető: az, aki nincs benne a nagykönyvben, annak nem kell előállani a tetemrehíváskor, halála eme apró adminisztrációs hiányosság miatt nem következhet be, mert csak az hal meg, aki kegyelemből és mindenféle más hasonlóan felületes indoklásból kifolyólagosan születik. És ilyenformán meg lesz az egyenleg a végső nagy elszámolásban, nem lesz abban semmi hiba.

A világ végezetén pedig nem menekülhetnek a felelősségre vonás alól: a tolvajok, a csalók, az öngyilkosok, a politikusok és a papok sem. És a téveszméket hirdetők mind előállíttatnak.

Nem lélegzet közelből, hanem lélekzet távolból figyelem majd a nagy eseményt.

És mosolyogva megyek tovább az utamon. A magam teremtette világban csupa megdönthetetlen igazságokkal lesz kikövezve az utam, márványos lesz a szépség, a világ még végtelenebb a jómadarak guanó lerakataként használt bolygónkon, s mint a szardíniadobozokban, megszámláltatva sorakoznak majd a feltámadottak, akiknek, a Skype segítségével, valamely általam teremtett naprendszerben kényelmesen elnyújtózva, felteszem majd a nyuszi természetűek világát bereteszelő keresztkérdést:

Igaz lelketekre kérlek, mondjátok már meg, hát érdemes volt?!

Hát nem lett volna jobb, ha még halálotok előtt, hozzám hasonlóan új életet kezdtek?

Az összes lélek válaszát már előre tudom. Ennek élményszerű felismerése, szerintem, már most magától értődő.

Hát, szervusz, világ!

Ne menjetek sehova.

Maradjatok virtuális képernyőitek előtt. Higgyétek, hogy valamikor majd visszajösztök…

Ami engem illet, nemsokára, teljesen megújulva itt leszek, itt állok majd rendületlenül...