2010. október 23., szombat

Versleleteimből


Provanszi boltíves kapu záróköve

 Íme, néhány, félévszázada titkolt versemből

Lélekhalál

Végre egy ebéd után
csöndes nyugtom lelem
a piszkos kaszárnya udvarán
meg itt magamban, benn.
A harci zaj elült,
sereghajtó sincs köröttem.
Gondolkozom, hogy is volt,
amikor szabadon jöttem,
szabadon mentem,
amikor még éltem,
s félve is reméltem.

1957 elején

Egy őszi este

Egy őszi este
fény felé meneteltünk,
vitt a hivatás
és még valami.
A búzaföldön,
amelynek kenyerét ettük,
cammogtunk barátommal,
és bennem még valaki.

A dombokról lehallatszott
a farkasordítás.
A kutyák ugattak.
A hó tiszta volt,
s fehérlett szűzen,
mint a szemérem.

 1957 november

Önarckép

Arcomban két vonás
mélyen belevésve.
Egyik a jövő,
másik a múlt feledése.
Szemeim sötétek,
 sorsommal aláhúzva.
Homlokom ráncolt,
ajkam összeszorítva.
Repdeső tekintettel
nézek fel az útra,
s  megyek: előre.

1957  június

Mérték

A pirulás mértékegységével
őszinteséget, tisztaságot
mérni mentem gondolatban.
S a sok-sok arc, amit felsorakoztattam,
reszketett, sírt, hazudott sápadtan.
El nem hittem! Nem én!
Igaz szívek lángját kerestem,
s hívtam a vörös őszinteséget:
Fesse pirosra, őszintére őket.
Fesse bíborra a világot.
Mi lesz akkor, ha majd pirulással
mérjük az igaz tisztaságot?

1957 június

Már egy hete

Azt mondom: Feleségem…
Felém indul dolgos két karja.
Azt mondom: Édes…
A szája is enyém.
Azt mondom: Boldogságom…
Szemünkben hegesztő kéken
villan a fény: lámpás
az  alig ismert élet
tisztult korareggelén.

1960 november


5 megjegyzés:

tarcsi írta...

Egykori pelenkázóm, az akkor még nagyon szegény és később is jobb sorsra érdemes,Tamás Gáspár, a szó vitathatatlanul igaz értelmében,kiváló erdélyi szépíró, első novelláskötetének visszhangtalanságát megelégedve, maga írt tüskés kritikát könyvéről. Azt hiszem követem példáját.
Addig is néhány az írástól viszolygó érdeklődőnek válaszolva jegyzem, hogy Titoktáram szövegeit saját felvételeimmel díszítettem és díszítem.

Márta írta...

Most olvasom e lapot
szememben kínzó csillagok
mert élet és halál
soraiból éppen rám talál
a város, ahol él
nekem rég nem idegen
mégis úgy érzem a vesztőhelyem
mert elveszett, mert elhagyott
a drága tesvér,
Teste
Lund temőjében
már csak marék por
nélküle árva vagyok
és rászedett
miért vettétek el tőlünk
távolban trónoló
hatalmas istenek?!

tarcsi írta...

Együttérzésem visszajár, kedves Ismeretlen Márta. A temető mellett lakom, testvéred sírjára, bizonyára elfér majd az én virágszálam is, Halottak napján.

Márta írta...

Ha megtenné, hogy privát címemre ír megírnám testvérem nevét, s nem lennék többé:
Ismeretlen Márta
makos53@gmail.com
Talán a száll virág is
helyére találna, így csak gyertya ég, s szememben a könnyek.

ÉvaZsuzsanna írta...

Még hatalmasabbá lett október fájdalma 2006 óta...