2012. február 4., szombat

Csurka



Most már nem titok.
Ma eltávozott közülünk Csurka István.
A múlt század kilencvenes éveinek elején, az Erdélyi kiskönyvtár támogatásáért házalva találkozhattam vele öt percre. Választási kampány zajlott éppen, mindenes titkára éppen helikoptert intézett, hogy elvigye valahova, ahol már várták. Mégis fogadott öt percre. Engem, az ismeretlent. 
Már jól ismertem azelőtt is, hiszen évtizede olvastam és szerettem a Kettes kolbász-t, amelynek világához, származásomnál és választott társadalmi helyzetemnél fogva tartoztam. 
Néhány mondatban vázoltam alapított népkönyvtárunk célját és tervét, miszerint olyan füzetsorozatban kívánjuk a rendszerváltás utáni időkben pótolni mindazt, amit a népművelésben eddig tiltott számunkra a hatalom, amelynek egy-egy példánya soha sem lehet több, mint négy –öt tojás ára. Pillanatokra rám nézett szemüvege fölött, és döntött. Rögtön kiutalt az Erdélyi kiskönyvtár támogatására háromszázezer forintot. 
Nem néztem, hogy mennyi volt ekkor ez a pénz. De nagy segítség volt, hogy a Románai magyar nyelvvédő szótár és az én Erdélyért kiáltom címmel összegyűjtött időszerű publicisztikáim után, fedezhettük néhány könyvünk nyomtatási költségeit, ezután jelenhettek meg a Teleki Béla erdélyiességéről szóló, valamint a Színjátszók könyve, a Bölöni Farkas Sándor cenzúrátlan naplója, Beke György Hadi utak Erdélyben, és Karácsonyi Sándor Lélek és nevelés című könyveink. 
Hónappal később, a gyorssegélyt köszönve, Nistor Gáspárral, a könyvek kiadójával és nyomtatójával újra láthattam percekre jótevőnket, amikor a kapott összeg fejében, könyveinkkel jelentkeztünk nála a Fehér Házban. Jóleső csodálkozását, miszerint erre nem számított, hiszen az akkoriban az anyaországból kapott segítségről máig nem kértek és kaptak elszámolást az adományozók, azoktól, akik sokszor nem is csak a közösségükért, hanem inkább maguknak kértek, kunyeráltak és tülekedtek. 
Dicséretét bezsebeltem, és akármit is aggattak rá az elkövetkezőkben, bennem, a népéhez szorosan kötődő író és politikus képe él. Most már maradandóan.
Tavaly, annak hírére, hogy színházat kapott, elküldtem neki Száraz oázis című négy groteszk játékból álló kötetemet. Nemvárt válasza mikuláskor érkezett.

Kedves Tar Károly!
Mivel gyanútlanul az Új Színházba küldte levelét és köteteit, ott azt ellenségeink vették kézbe, akiktől csak most, november végén kaptam meg. Az ugyanis a helyzet, hogy mi csak február 1-jén vesszük át a színházat. Küldeményének nagyon örülök, bizonyosan eljátsszuk drámáit, különösen a Száraz oázist, amelyet rendkívül élveztem. Persze ennek is vannak feltételei, elsősorban az, hogy az országot ne sikerüljön bedönteni azoknak a spekulánsoknak, akik nem olyan ártatlanok, mint Renner bácsi, aki hol Radulescu, hol Renner, és kifele készül…
A napokban majd még írok és esetleg telefonon is felhívom, most előzetesben csak ennyi. Nagyszerűk a darabok.
Budapest, 2011. december 6.
Reménykedő üdvözlettel:
Csurka István

Tragikus, hogy Csurka István elment, mielőtt, most februárban nekiláthatott volna tervei végrehajtásának. Találkozásunk elmaradt, és már azt sem mondhatom el neki, csak majd a  magasságokba sorra kerülő találkozásunkkor, hogy éppen most indítottam újra az Erdélyi kiskönyvtár 22. számánál, piszkos anyagi okokból félbeszakadt könyvsorozatot, magam is további reménykedésünkben csökönyösen bizakodva.
A nekrológok szerint hetvennyolc éves volt. Lett volna, márciusban: egy esztendővel idősebb bátyám volt. Maradok még, egy a sokak közül, akik őt, saját halottjuknak tekintik.

Amikor az ötvenediket taposta, Csukás István írt hozzá köszöntőt. Ennek utolsó szakaszát mormolom Rá emlékezve.

A fejvesztetten torlódó időben 

megkeressük egymás arcát, 
összeillesztjük emlékeinket: 
saját időnket ők hordozzák! 
Közönyösen néz minket s közönyösen nézzük, 
hogy átlép rajtunk a másik idő, 
kiállítja a számlát, leolvassa szívverésünk, 
mint villanyórát a díjbeszedő.


4 megjegyzés:

Miviana írta...

Kedves Tar Károly!
Köszönöm szépen ezt a szívemhez szóló, megindító méltatását!
(Zárójelbe teszem az értetlen kérdésemet: kinek az 50. születésnapjára írta Csurka István a - részletében - idézett köszöntőt?)

tarcsi írta...

Csukás István írta Csurka Istvánnak. Olvasáskor könnyen átszalad a szem a szerző neve fölött.

Miviana írta...

Igen, pontosan ez történt. Köszönöm megértését! :)

Elekes Ferenc írta...

Ezt írod, Károly: "Maradok még, egy a sokak közül, akik őt, saját halottjuknak tekintik."
Soraidnak örvendek, főleg annak, hogy nem haboztál, nem vacakoltál. Ez a perec kerek.
Vagyunk még néhányan a sokak közül. Maradjunk ebben.