Moritz Lívia olajfestménye alá
kék az ég
kéken ég a vég
a kereszten
mondják, hogy kezdet
kétezer tizenhárom esztendő óta
és így megy majd ez tovább
ki tudja meddig
árnyak koslatnak a keresztek mögött
kétkedők kékje pásztáz
megpróbált napjainkon
szenvedünk
vele és nélküle
végtelen világunkban
mesés ködök úsznak
honnan hová
az istentelen világűrben
nem mindenütt kél
és nyugszik mosolygó Nap
nyughatatlanul ragyog fölöttünk a kék
és a kellene