Marokkói emlék
Egy gondolat éltet engemet, könyvtárakon és ünnepélyeken kívül: munkánknak van és lesz értelme.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kereteiben működő Kultúra Lovagrendjére gondolok. Januárban a Magyar Kultúra napján újból, számos, jeles embert avattunk, a kultúra önzetlen napszámosait, olyan vitézeket, akik eleve lemondtak arról, hogy kivagyiskodva vitézkedjenek. Ők is a csendes, lassú víz partot mos, alapon tevékenykedők közül valók. S vagyunk több százan, akik Dsida Jenővel hirdethetjük:
Bolyongani faluról falura.
Durva darócban gazdag, tiszta szellem.
Egymás szolgája mind és nem ura.
Csecsemő csámcsog minden anyamellen.
Így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk
s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.
(Tükör előtt)
Az idézet azért időszerű, mert a Lovagrend alapítójának éves beszámolójából, akinek füle van a hallásra, hallhatta, hogy a tavalyi jelképes egy koronás támogatást kérve kérő kérelmünkre elutasítás volt a válasz.
És mégis. "Bolyongani faluról falura" - ez a dolgunk. Egymás szolgáivá kell lennünk és senkinek sem lehetünk , nem is leszünk ura, hirdessünk hát továbbra is szelíd háborút a közöny, a beletörődés, a megjuhászkodás, a tehetetlenség, a kishitűség ellen: "mindig magunkért, soha mások ellen", bízva és biztatva az élet alkotta törvény igazságában , miszerint "míg kisebbítnek, lassan megnövünk." Hiszen minden január 22-e után gyarapodunk, többen leszünk mi, erős akaratúak. Akiket a pénz, ha van, sem boldogít, ha pedig nincs, el nem kedvetlenít. Mert tudjuk, követjük a célhoz vezető utat. Mert egyre többen vagyunk, akiket mellőznek, akiket nem jegyeznek, akiket nem támogatnak, akiket elhallgatnak. Keressük velük a kapcsolatot, mert összefogással könnyebb lesz járásunk mindazokon a területeken, ahol szimbolikusan zöldebb a fű, kékebb az ég, és még a járás is könnyebben esik, a haza földje ez, a megmunkált emberi jóérzéseké, az együttes, megtartó művelődésé. Durva darócban, szegényes gúnyában, eszköztelenül, szerény anyagi körülmények között is a tiszta szellem szolgálatában. Ez benne van a Magyar Kultúra Lovagjainak, apródjainak és barátainak fogadalmában. Egymást biztató szókkal éltessük ezután is a tartósnak szükséges reményt.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kereteiben működő Kultúra Lovagrendjére gondolok. Januárban a Magyar Kultúra napján újból, számos, jeles embert avattunk, a kultúra önzetlen napszámosait, olyan vitézeket, akik eleve lemondtak arról, hogy kivagyiskodva vitézkedjenek. Ők is a csendes, lassú víz partot mos, alapon tevékenykedők közül valók. S vagyunk több százan, akik Dsida Jenővel hirdethetjük:
Bolyongani faluról falura.
Durva darócban gazdag, tiszta szellem.
Egymás szolgája mind és nem ura.
Csecsemő csámcsog minden anyamellen.
Így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk
s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.
(Tükör előtt)
Az idézet azért időszerű, mert a Lovagrend alapítójának éves beszámolójából, akinek füle van a hallásra, hallhatta, hogy a tavalyi jelképes egy koronás támogatást kérve kérő kérelmünkre elutasítás volt a válasz.
És mégis. "Bolyongani faluról falura" - ez a dolgunk. Egymás szolgáivá kell lennünk és senkinek sem lehetünk , nem is leszünk ura, hirdessünk hát továbbra is szelíd háborút a közöny, a beletörődés, a megjuhászkodás, a tehetetlenség, a kishitűség ellen: "mindig magunkért, soha mások ellen", bízva és biztatva az élet alkotta törvény igazságában , miszerint "míg kisebbítnek, lassan megnövünk." Hiszen minden január 22-e után gyarapodunk, többen leszünk mi, erős akaratúak. Akiket a pénz, ha van, sem boldogít, ha pedig nincs, el nem kedvetlenít. Mert tudjuk, követjük a célhoz vezető utat. Mert egyre többen vagyunk, akiket mellőznek, akiket nem jegyeznek, akiket nem támogatnak, akiket elhallgatnak. Keressük velük a kapcsolatot, mert összefogással könnyebb lesz járásunk mindazokon a területeken, ahol szimbolikusan zöldebb a fű, kékebb az ég, és még a járás is könnyebben esik, a haza földje ez, a megmunkált emberi jóérzéseké, az együttes, megtartó művelődésé. Durva darócban, szegényes gúnyában, eszköztelenül, szerény anyagi körülmények között is a tiszta szellem szolgálatában. Ez benne van a Magyar Kultúra Lovagjainak, apródjainak és barátainak fogadalmában. Egymást biztató szókkal éltessük ezután is a tartósnak szükséges reményt.
1 megjegyzés:
Örömmel fedeztem fel, ünnep közeledtén kívánok derűt, jó egészséget, sikeres továbbmunkálkodást!
Megjegyzés küldése