Nagybátyám története

Ködben

Nagybátyám:Király!

Munkásember volt. Cipőt tajkolt, szavalókórust vezetett, röpcédulát szórt. Suszterként kereste kenyerét, kedvelte a verseket, s ha megkérték, éjszakánként röpcédulákkal szaladgált városunk sötét utcáin. Akkor még senkinek sem jutott eszébe, hogy kiírja a postaládájára: MEM KÉREK RÖPCÉDULÁT! KÖSZÖNÖM. Bizonyára ezért gondolta a nagybátyám: szabad a gazda. Különben sem volt mindenkinek postaládája. Azért kellett szórni a röpcédulákat. Amikor rájött, tiltott dolgot művel, hát csak azért is tette. Jobb lett volna, ha városunkban nem spórolnak a feliratokkal. De akkor kenyér nélkül maradtak volna a rendőrök.

Gyermekként azt is észrevettem, nagyon hitt valamiben a nagybátyám, arca mindig mosolygós volt. Régi fényképen láttam, kedvére volt a kozáksapka és a rubáska, egész családját keletiesen öltöztette. Amikor Móricz Zsigmond lapját, a Kelet Népét járatta, mások is kedvelték ezt az égtájat. Később is fordultak különféle égtájak felé, mikor milyen volt a széljárás. Mert az okos ember mindig tudja, merről fúj. De nemcsak a szél fújt. Ez propaganda!, jelentette ki nagybátyám, mert megérte azt is, amikor nyugatról fújt. Aztán jött a farmer. És újra a rongyos lett a divat.

Nagybátyámnak szokása volt mindent a maga kedvére tenni. Kedvére javította az elnyűtt cipőket, szépen mondta a hosszú verseket, házát is maga építette olcsón vásárolt vízmosásos telkére. A patak elvitte kicsi telkének háromnegyedét, ő pedig egyszer-többször lankadatlan kedvvel visszahordta a földjét, és kerítésnek fűzfasort ültetett háza köré.

Derék ember volt a nagybátyám, mindenhez értett, a gyerekeit is maga csinálta. Ám a tüdőbaj kifogott rajta, elvitte a feleségét. Jött a magyar világ Erdélyben, a katonák átvágták a patak szeszélyes kanyarulatait, aztán rengett a föld, egy a közeli fűtőházra szánt bomba, a szükségesnél mélyebben felszántotta a kertjét. Földje a levegőbe repült, onnan is visszahordta. Katonaruhával engesztelték, szekéren jutott Lengyelországba, s onnan hullaszaggal telten vissza. Kiemelték. Nem volt titok, hogy sok röpcédulát szórt. Ahhoz is értett, miként kell rendbe tenni egy gazdátlan falut. De a folytatást nem vállalta, visszakérezkedett a cipőgyárba. És mert sáros utcába laktunk, rábírta a gyerekeket, dobáljuk ki a patakból a köveket. A kövekből, tiszta ingyen, utca hosszan járdát rakott, mert ehhez is értett.

Közben felnőtt a fia és a lánya. A fiú kemény munkásemberré vált, önkéntes brigádosnak jelentkezett a visói vasútépítésnél, terven felül rengeteg köbméter földet mozgatott, aztán élmunkás esztergályos lett. A nagybátyám lánya is a nehézipart pártolta, egy közeli gyár csapgyár öntödéjében dolgozott. Kiemelték a fiút is. Lett belőle kemény katonatiszt, elkerült egy messzi városba. Amikor hazalátogatott azzal dicsekedett, hogy elbánik az osztályellenséggel, s a saját apjának sem kegyelmezne, ha az általa őrzött börtönbe kerülne. A nagybátyámnak szerencséje volt, nem került börtönbe. Lánya férjhez ment, két gyermeket szült. A nagybátyám katonatiszt fia is megnősült, nevét románosította és újra kiemeltél: egy ősi város párttitkára lett.

 Amikor eljött a nagybátyám ideje, kínálták különleges nyugdíjjal a röpcézés miatt. Nem tartott rá igényt. Tovább hordta a földet kicsiny telkére és a környéken kivágott fákat szobrokká faragta. Tele van a háza csupa mozdulatlanul is élő szobrokkal.

Király! – mondták és mondják ezután is a nagybátyámra és a szobraira.

Jobb se kell!- rikkantotta olykor a nagybátyám. Mert ez régi szokása volt, és fogadta, hogy ötszáz évig élni fog.

A nagybátyám a háború idején egy özvegyasszonyhoz költözött. A sors akarta, hogy azt is eltemesse. A második feleségétől örökölt házat a fiára hagyta, aki a rendszerváltás után menekült, nyugdíjasként visszatért szülővárosába, s az ölébe esett házban, nyugdíjasként meghúzta magát az egykori osztályellenség között.

 Kilencvenen jóval túl, hagyott itt bennünket a nagybátyám. A fia, még többet akart, sokkal többet  az apja hagyatékából is, összekülönbözött húgával, s mert maradék párttitkári parancsának már nem volt foganatja, elfutotta a méreg, és megütötte a guta.

Hogy mi a titok ebben a történetben? Az sem, hogy Királyból Chirai lett. Tény az is, hogy az alma messze esett a fájától.

De ez egyelőre magyarázatnélküli. Ki tudja hány évtizedre titkosított, s hogy miért?