2010. január 6., szerda

Húsz esztendő

Stockholmi zúzmara




Lélekgondozók


Hallom – az igazán jó hírek hallomások -, egykori munkatársam új könyvében olvashatóan azon tépelődött, hogy engedte magát sodortatni a hatalom alakította idővel, és nagyon sokakhoz hasonlatosan félelem gyötörte. Huszonnyolc évvel ezelőtti, sietősen jegyzett, 1995-ben megjelent (Faragott fájdalom, NIS Kiadó, Kolozsvár) lakkozatlan naplómban, néhány velünk történt dolgot summázva,  nyuszi természetűnek jegyeztem, s amikor alkalom adódott, óvatosan kérdeztem az általa gondozott hozsánnaversek mirevalóságáról is.
Akkor már a túlzások túlzásának idejét írtuk, és nemcsak a sajtóban. A mai olvasó talán el sem hiszi, hogy a propagandát irányítók parancsa szerint, minden lapban megjelent írásban idézni kellett „a nép legszeretettebb fia” valamely szövegét. A szerkesztők, lelki ismeretüket kikapcsolva, gépiesen elvégezték ezt. Ugyanúgy, mint a háború utáni években, amikor a pártlapok első oldalán, naponta, erőt sugárzó mellképével díszített vezércikkből szólt a hódolat a generálissszimuszról. Mint minden túlzás, ez is a valós dolgok karikatúrájává lényegült. Munkatársam röpke fintorából, már akkor tudtam, a túlzást az ostobaságig fokozva, egyszer ki kell annak pukkannia. De akkor ezt sehogy sem tudtam ellenállásnak betudni. Tőle, mert évekig azonos céllal szövetségesek voltunk, többet vártam. Mit tettem volna a helyében? Bevallom, nem tudom. Most persze, eldicsekedhetnék mindazzal, amit más helyre kerülve, a magam feje szerint cselekedtem, vagy próbáltam tenni a diktatúra szorításában. Szaporíthatnám a szót azzal, hogy én már akkor megmondtam... Mellét veregető nyuszivá ma sem leszek. Családi tragédiám akkor felülemeltek sokféle félelmen. Ezért várhattam és vártam magamtól és másoktól is többet.
A rendszerváltás újesztendőjének éjjelén, kérésre írtam, lelki ismeretünk vizsgálatát javasoló cikket.A Mit kezdünk a szabadságukkal? kérdés, tébláboló két évtizedünk után is, időszerű.
Sebet gyógyítani olykor csak fájdalmas műtéttel lehetséges. Megneveztem – nem kellett volna! - néhány vezetőt, akikkel, mert nyilvánvalóan túltettek minden emberi mértéken a hatalom szolgálatában, nehezen képzeltem el velük az együtt működést. Az eltelt időben, még haláluk órájában sem végzett egyikük sem lelki ismeretvizsgálatot. Nyuszi természetű munkatársamat nem soroltam közéjük, mert lelki ismeretessége köztudomású volt, ismertem még ifjúkoromból.
Nem gondoltam akkor arra, hogy szaktársaim önvizsgálatát megbénítja a félelem, s a tülekedő helyezkedésben övön aluli ütésekkel is küzd majd az, aki törtető, vagy gyáva. Jellemző, hogy elfektetett írásomra, egykori párttitkáromtól kért, az azóta elfeledett főnök, és kapott rágalmazásokkal tele írást.
Két évtizede seprik a feledés szőnyege alá a seprők és a sepregetők mindazt, amit nem volt, s talán még ma sem célszerű egyeseknek megvallani. Menti őket az, hogy piszkos a politika?
De íme, akadt egy ember, aki nyíltan vállalja a lelki ismeretvizsgálatot.
Örömmel vonom vissza az eddig tényként tudott jelzőt.
Tisztelet a bátraknak!
Gyógyítsa kapott és adott sebeinket az idő.
Jóleső érzéssel írhatom le a kopott közhelyet: Emberek vagyunk. Nem könnyű, de nem lehetetlen és sohasem késő egymásnak megbocsájtanunk. Elképzelhetetlenül sanyarú volna enélkül az élet és ígéret nélküli, ingoványos a jövő.

5 megjegyzés:

tarcsi írta...

Szerencsémre még Frici sem olvassa titkaimat, így aztán egyetlen megjegyzés sem született arról, hogy kiről szól ez a jegyzet. Magamnak tartozom elszámolással, s az is valamiféle tett, ha nem tartom magamban, hanema hálóra vetem. A Krúdy-szeletek rendeltetése volt, hogy az író "megehette" a róla elnevezett fokhagymás hússal, valamelyik feledésre ítélt asszonyát.Az írás is táplálkozás. Múltunkat nyeljük ilyenformán keserű-édes falatokban. Küzdelem ez étvágytalanságunkkal. Életünket fogyasztjuk így apránként.Vigyázat! Ha elsózzuk, könnyen reánkfogják, hogy az élet szerelmesei vagyunk.

Elekes Ferenc írta...

Bizony,olvasom a titkaidat. És azt is tudom, kiről szól ez a te, tisztességes jegyzeted. De azt beláthatod, hogy nem az én föladatom a te titkaid fölfedése. A te titkaidat neked kell fölfedned. És pontosan azzal a bátorsággal, mely nem veszett ki belőled. Tedd oda, a hálóra a valóságot, hogy ne legyenek titkok. Ez az egyetlen becsületes eljárás. Mert valljuk be azt is : nem csak önmagunknak tartozunk elszámolással. Közös barátunk megtette az ő bátor és határozott lépését. Vastag könyvben. És ezt méltányolnunk kell. És gyorsan ! Ne bízzunk mindent az időre, mert lassan kifogyunk belőle.

Elekes Ferenc írta...

Az én megjegyzésemet letiltja a vicseszter, a laptop és a nátó. Ez a hiba egyszerűen bántó !

Elekes Ferenc írta...

Az én megjegyzésemet letiltja a vincseszter, a laptop és a nátó. Ez a hiba egyszerűen bántó !

világosító írta...

Köszönöm a bejegyzést. Örvendek, hogy rábukkanhattam és elolvashattam. Mindennel egyetértek, ami emberi hang és gondolat. Ez az volt.