Könyves titok

Nemrég Tasnádon jártam, ahol kedves barátom őrzi könyvtáram megmaradt részét s kézirataimat. Egy irattartóban találtam azt a névsort, amely egyik könyvem mostoha sorsának eddigi, tanulságos titkát őrzi. Kolozsvári eleink gyakorlatából tanulva, Tótágas pillanatok című, groteszk egyperceseim kiadását szorgalmazva indítottam előjegyzési listát 1992-ben. A rendszerváltás után, tíz könyvem kiadásának támogatására jelentkeztem  egy összeíráskor. Kész könyveim között volt regény, napló, kispróza, színjáték, szociográfia, riport, illemjavító könyv és lírai receptkönyv is. A hivatal nehezményezte ezt a számot, mert úgy értelmezte, hogy mások hátrányára, egyszerre mind a tíz könyvemet akarom megjelentetni. Szándékom az volt, hogy az anyagi lehetőségek és a könyvpiac igényeinek mérlegelésével válogassanak addig titkolt és mellőzött műveimből. A vége az lett, hogy az irodalmi értékét tekintve kevésbé jelentős képes receptkönyvemnek ítéltek olyan kevés támogatást, amelyből kiadni lehetetlen volt, utána pedig Erdélyben, a mai napig, egyetlen könyvem sem részesült támogatásban.

A továbbiakban könyvkiadóknál kopogtattam, hogy bizonyítsam, van kereslet könyveimre. Előjegyzési ívet indítottam, elsőként a múltban nyilván kiadhatatlan egyperceseim megjelentetésére. A Dacia Könyvkiadómál addig megjelent könyveim jó fogadtatására alapozva, ezt a kiadót jelöltem meg az előjegyzési íven. Házaltam, ahogyan ez hajdanán is szokás volt elszegényedett erdélyi íróink életében, de segítettek svédországi és magyarországi barátaim is. Több mint ezer kötetet igényeltek kolozsvári, marosvásárhelyi, élesdi, csíkszeredai, szatmári, tasnádi, besztercei, nagyváradi, brassói, enyedi stb. lelkes olvasóim, és ezt aláírásukkal vállalták. Magam is lelkesedéssel vittem a névsort a kiadónak. Akkor nem értettem, nem tudtam, miért nem vállalták, miért nem volt kifizetődő könyvem kiadása. Vittem tovább, az akkori legismertebb kiadónkhoz. Nem kellett. Az általam alapított Erdélyi Kiskönyvtár köteteinek nyomtatásakor aztán nyilvánvalóvá vált, hogy ezer biztos vásárló által várt, tehát ezernél nagyobb példányban bármely könyv kiadása kifizetődő. Más, ki nem mondott oka volt máig tartó elutasításomnak. Nem tolakodtam. Mint, ahogyan nem tolakszik az a kollegám sem, akinek olvasmányos könyvei sem jelenhetnek meg, hiába tartozik a Magyar Elektronikus Könyvtárban sorakozó csaknem tízezer más szerző közül a legolvasottabbak közé.  (Az Ághegy folyóiratnak nyújtott értő miniszteri támogatás maradékából mutatóba, kis példányszámban csakazértis megjelentettem egyet az Ághegy Könyvek sorozatában. Ízelítőt adtam írásaiból, hogy az olvasók tudják kit mellőznek azok, akik a támogatások odaítélésében hivatalból pártatlansággal tartoznak)

A történethez tartozik, hogy Tótágas pillanatok című könyvem végül is Szőcs Géza jóvoltából, anyai támogatásommal, l993-ban mégiscsak megjelent az Erdélyi Lap- és Könyvkiadónál. Fülszövegként négy mondatot írtam: Ez a kötet 1984 óta vár megjelenésre. A diktatúra után közel ezer olvasom aláírásával hiába sürgette kiadását. Felírom a kor falára: Olvasóimtól továbbra sem elnézést várok… A késedelemért viszont bocsánatukat – soha a nyájas tolerancia mögül sunyító új-káderesekét – kérem.

A kötet néhány írása az anyaországban, az alábbi pedig az Utunk főszerkesztőjének távollétében, Szilágyi István bátorságának köszönhetően jelenhetett meg.

A Vízhányó dosszié

JELENTÉS

Alulírott 21.21.21-es önkéntes, alázatos tiszte­lettel jelentem, hogy a saját fülemmel hallottam hogy Vízhányó Géza, a helyi lap belső munka­társa szemtanúk füle hallatára kijelentette, hogy a hírlap „tele van fűrészporral". Nem sikerült kiderítenem, mire alapozta ezt a kijelentését. Az eset egyelőre nem keltett felháborodást. V.G megfigyelését folytatom.

NYILATKOZATOK:

1.

Vízhányóék lakásából napok óta villanydarák monoton zúgását észleltük. Feltevésem szerint sem kávét, sem cukrot, mákot sem, hanem csakis fűrészport darálnak. Ezt a következtetést megle­hetősen jó szaglásomra alapozom. A feleségem is érzi a - szerintem már átható - fenyőgyanta szagot.

Kőhányó Péter

Vízhányó jobb oldali szomszédja

2.

Nem tudok semmiről. Vízhányó elvtárs főleg bort iszik. Ez szerintem magánügy. Mivelhogy nem közösségben, hanem főleg egyénileg fo­gyasztja. Cikkeit rendszeresen olvasom.

Hóhányó Sándor

Vízhányó bal oldali szomszédja

3.

Vízhányó Géza az említett napon azzal a szá­momra is megdöbbentő kijelentéssel lépett be a szerkesztőségbe, hogy „fél kilónyi fűrészpor"-nak nevezett kéziratával elkészült. Cikkét gondosan elolvastam, és kisebb húzásokkal leadtam. Min­denben megfelelt az előírásoknak. Igaz, színvo­nal tekintetében nem sikerült meghaladnia a sok­évi átlagot. Máskor jobban odafigyelek a felelőt­len megjegyzésekre.

Hányó Lajos

Vízhányó rovatvezetője

ORVOSI JELENTÉS:

Vízhányó Géza, 52 éves újságíró alapjában véve egészséges. Mellbősége 110/l l 1. Szaporán lélegzik. Vérnyomása 16/8. Enyhén emelkedő tendenciát mutat. Gerincbántalmai, kezdődő gyo­morfekélye és elhatalmasodó süketülése egyelőre még nem akadályozzák munkájában. Idegállapo­ta labilis. Az agyröntgen vizsgálat kimutatta, hogy koponyájában többek között háromnegyed­kilós fenyőfatuskót hord. Műtéti beavatkozásra nincs szükség: felmorzsolódik magától.

Dr. Doktorhányó Aliz

VALLOMÁS:

Alulírott Vízhányó Géza önbírálatilag kijelen­tem, hogy mások fejében a szálkát meglátom, a magaméban a gerendát nem. A „fűrészpor" kije­lentés - elismerem - tőlem származik. Nemrég az egyik energia-takarékosságot támoga­tó cikkemben a fűrészporos kályhák elterjedését bíráltam. Préselt fűrészporból ugyanis - ma már mindenki tudja ezt - kifizetődőbb hokedlit gyár­tani. Cikkem alapos és terjedelmes volt. Csak­nem megtöltötte az egész lapot. Jókedvemben mondtam, hogy a lap tele van fűrészporral. Őszintén sajnálom, hogy félreértésre adtam okot. Máskor jobban vigyázok.

Vízhányó Géza

hírlapíró  

VÉGZÉS:

Vízhányó Géza megfigyelése felesleges. Ké­sőbb, amennyiben szükségesnek mutatkozik tájé­koztatóink közé besorolható. Valószínűleg hasz­nálható, derék munkatársat faragunk belőle.

Tűzhányó Győző

felelős

A kötet megjelenésekor arra már nem volt erőm, hogy a terjesztést is magamra vállalva, eljuttassam az előjegyzettek címére a könyvet. Egy másik kiadó vezetője, aki indoklás nélkül nem vállalta a kiadást, a megjelenéskor azzal „vigasztalt” hogy az ilyen módon kiadott könyvek amúgy sem jönnek számításba az irodalom nyilvántartásában. Vigasztalásául elmondhatom, hogy megelégszem a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható könyvem gyarapodó olvasótáborának elismerésével.

A könyvet  Feleki Károly illusztrálta, borítója egy amerikai folyóirat címlapját is megjárt szenzációs  rajzának felhasználásával készült. A rajzoló fizetsége mindössze száz darab tiszteletpéldány volt.

Két évtized telt el. A könyv megjelenése körülményeinek titkát most azért kell felfednem, mert az akkori rohanó időkben nem volt érkezésem mindnyájuknak külön-külön megköszönni jóindulatukat, szeretetüket.

Most a világháló segítségével, a megőrzött előjegyzési listákból is kikövetkeztethető közlésükkel és némi tanulsággal, névre szólóan pótolhatom ezt. Tisztelet az olvasónak!